Pilis Vertikál fotóalbum

Pilis Vertikál fotóalbum

A Pilis Vertikál egyik – ha nem a – legrangosabb hegyi felfutóverseny Magyarországon. A korábbi évek eredményei elérhetők az oldalon, és természetesen fotóalbum is rendelkezésre áll. Több is, hiszen minden évben készülnek fényképek. 🙂

Évről-évre egyre többen indulnak – a létszámlimit bevezetése óta egyre gyorsabban fogynak el a helyek –, egyre erősebb a dobogós helyekért küzdő mezőny. Ugyanolyan örömteli, hogy sok gyerek is rajthoz áll, és számos olyan felnőtt, aki nem a győzelemre hajt. A verseny hangulatáról meséljenek a képek… 🙂  Tovább

Eredmények a Pilis Vertikálon

Eredmények a Pilis Vertikálon

Ha érdekelnek az eredmények, szívesen mazsoláztok köztük – mert indultatok vagy éppen indulni szeretnétek –, akkor íme egy kis segítség hozzá. A Traxpace által üzemeltetett rendszer ugyanis elég sokat tud, használjátok ki! (Igen, idén is lesz élő eredménykövetés, nekik köszönhetően.)

Először is, hogy hol találjátok az oldalunkon. Nem túl nagy meglepetés, hogy a menüben kell keresni, ott kell a „Pilis Vertikál” menüpontra vinni a kurzort, majd a „Pilis Vertikál eredmények”, és a legördülő almenüben az évszámot kiválasztani…

Ha rákattintottatok az adott évre, akkor egy – mobilra optimalizált – eredménysort találtok, ahol az abszolút eredmények jelennek meg.  Tovább

A Pilis Vertikál története

A Pilis Vertikál története

Mint olyan sok minden, a Pilis Vertikál története is egy beszélgetéssel kezdődött…

A beszélgetés a többek között a Piros 85-öt is szervező Kimmel Péter és Nagyváthy János között zajlott. Utóbbi számos külföldi hegyi felfutóversenyen indult akkoriban, így a beszélgetés hamar ötletelésbe csapott át. Az ötletelés szervezésbe… és 2013. őszén elrajtolt az Over Pilis Vertikál (nevével az akkori médiatámogatóra, az Over Magazinra utalva).  Tovább